Posted on Hozzászólás most!

Az igazi tradicionális halászlé fővárosa

Az igazi tradicionális halászlé fővárosaBaját a halászlé fővárosának is tekintik, nemzetközileg elfogadott, és a rekordok könyve is nyilván tartja a halfőzési fesztivált, amely már hagyománnyá, valódi fesztivállá alakult mára. Minden év július második szombatján kerül megrendezésre, ahol a terület szakácsi vendégelik meg a barátaikat, az ide érkezőket a halászlevükkel.

A várost évszázadokig a termények-, állatok-, és borkereskedelem éltette. Az iparosodás a 19. század végén indult, meg amikor ipari üzemek létesültek itt, és munkát adtak a népesség nagy számának. Mai gazdaságát feldolgozó üzemek, malomipar, bőripar, faipar, építőipar adják. De emellett a földrajzi fekvése miatt a halászata kiemelkedő a Bajai Országos Közforgalmú Kikötő az ország második legjelentősebb kikötője a Duna-Majna-Rajna víziútrendszerében. A halászat már a bajaiak kultúrájába vésődött, a már fentiekben említett fesztivált egészen 1996 óta rendezik meg minden évben, különböző kulturális, hagyományőrző programok kerülnek megrendezésre a híres halászlé főzése mellett.

Halászlevet nem csak a halászok készítenek, hanem a XIX. század vége felé már bekerült a polgári ételek közé, elkezdődött a népszerűsítése a lakosság között, és Baja minden lakosa fogyasztotta, és fogyasztja, a mai napig. Ez a nem csak egy recept, ez egy kulturális örökség, amelyet nemzedékről nemzedékre átörökölve készítettek el az emberek, és mindig is alkalmazkodott az adott év stílusához. Ez a kulturális örökség, egy olyan szellemi érték, amely felér más települések helyi kulturális örökségeivel. De ennyi alapozás és ismertetés után nézzük magát a receptet, amely hiába is gondolnánk rá, nem titkos.

Ha el szeretnénk magunk is készíteni öt fő részére, akkor szükségünk van 3 kg halra, aminek a háromnegyede ponty, minden kg-hoz kell egy nagy fej vöröshagymára, három kanál őrölt piros paprikára, sóra, 4-5 darab cseresznye paprikára vagy Erős Pistára, és gyufatésztára. Ha minden megvan, akkor elkezdődhet az elkészítés.

Először a hallal kell kezdeni, megtisztítva felkarikázzuk és besózva hagyjuk egy órát pihenni, addig kockára vágjuk a hagymát. Majd ha letelt az egy óra, megfogjuk a bográcsot, beletesszük a halakat, hagymát és felöntjük vízzel, kilónként 1,1-,1-2 liter víz szükséges hozzá. A bogrács alá begyújtunk, minél nagyobb tűz szükséges, időnként rá kell nézni, ha elforrta a habját bele lehet szórni a paprikát. Ezután 15-20 perc elteltével mehet bele a cseresznyepaprika, ettől lesz igazán pikáns. Közben lehet ízesíteni, ha nem megfelelő, de ne felejtsük el kifőzni a tésztát hozzá. A forrásától számított fél óra múlva már készen is van a remekmű. Tálalását illetően, a halat külön, valamint a tésztát is lehet külön szedni, ennek biztosan senki nem fog tudni ellenállni.

Ki ne szeretne egy ilyen helyen lakni, illetve dolgozni, munkát vállalni ahol már egy halászlé főzése is hagyománnyá nőtte ki magát a városlakók körében. A Bajai Halfőző Fesztivál rengeteg látogatót vonz, akik nem csak a programok miatt érkeznek, de ha már itt annak a híres frisshalászlevet is erőszeretettel fogyasztják.

Nem kell egy szakács végzettséggel rendelkezni ahhoz, hogy elkészíthessük ezt a remek, és egyben híres halászlevet, viszont ha valaki pont ilyen végzettséggel rendelkezik és munkát keres, ebben segíthetnek az állások Baja városában, melyeket az internetes oldalunkon találhatnak meg. Nem csak szakácsot, hanem sok-sok más munkakörbe keresnek munkaerőt, garantált a siker, és érdemes mindennap megnézni, hiszen újabb és újabb lehetőségek lesznek adottak mindennap.

Posted on Hozzászólás most!

A zsebóra kialakulása és jelentősége

A  zsebóra kialakulása és jelentőségeMagáról a zsebóráról általában mindenkinek egy picike, aranyozott, jellemzően kabát-, vagy zakózsebben tartott kis szerkezet jut eszébe, mely utoljára talán nagyapáink korában volt elterjedt; azonban történetük ennél jóval összetettebb és színesebb.

Az időmérés problémája már nagyon korán, az emberiség társadalomba szerveződését követően, a létező legősibb műszaki nehézségként jelentkezett. Az óegyiptomi nép ennek megoldására nap-, víz-, és homokórát használt. Ezek azonban nem végeztek pontos időmérést, emellett pedig helyhez kötöttek is voltak; a problémát végül a mechanikus óra megalkotása oldotta meg.

Egyes feltételezések szerint az első kerekes órát a későbbi II. Szilveszter pápa tervezte, majd valósította meg. Ezek a szerkezetek csengettyűkkel voltak felszerelve- mutatókkal még nem rendelkeztek-, melyek az idő múlását jelezték, ami abból adódott, hogy elemi kézzel voltak megmunkálva, illetve túl nagy méretük miatt csak a földön lehetett tárolni őket. A kezdetleges időmérő készülékeket viszonylag hamar felváltották újabb elképzelések; megalkották a gigantikus méretű toronyórákat.

Arra a tényre, hogy az óraművet magát nem csak súllyal, hanem rugó segítségével is lehet hajtani, már a 15. század elején ráeszmélt az emberiség, legelőször egyébként Flandriában és Burgundiában. Ez a felfedezés új kapukat nyitott meg, magával hozta a könnyebb súlyú óraszerkezetek megalkotását, melynek eredményeként hamarosan elterjedtek a különböző hordozható órák. Létrehozásuk óriási előrelépést jelentett az időmérés történetében, az addig szigorúak helyhez kötött eszközök „hirtelen” zsebben, magunknál hordhatóvá váltak.

A hordozható órák csoportjába tartozó első zsebóra 1500 körül készült el. Ezek a zsebórák voltak az úgynevezett „nürnbergi tojások”, melyeket Peter Henlein alkotott meg; lényegében a későbbi zsebóra őseiként foghatóak fel ezek a szerkezetek. Személy szerint Burgundia hercege, Jó Péter nevéhez fűződik a máig megmaradt első zsebóra, ugyanis ő kapta ajándékba. Az órák tojásdad alakjára utal a „nürnbergi tojás” elnevezés, emellett pedig az órák méretét jelzi az „orelein”, azaz a „kis tojás” elnevezés. Az akkori kor zsebóraszerkezeteit jellemzően kis négyszögletes dobozba illesztve tárolták, egy felhúzással akár 40 órát is képes volt járni a szerkentyű. Bár ezt a fajta időmérőt már zsebóraként emlegetjük, ám súlyukat tekintve még igen nehezek voltak, valamint nagy méretükből adódóan nem fértek el egy szimpla ruhazsebben.

Kicsivel később, a 15-16. század környékén Európában elindult az óragyártás fellendülése, akkor élte virágkorát, központja Nürnberg és Augsburg, illetve a franciaországi Blois volt. A már egészen pontosan működő, perceket is jelző számlap 1477 körül, a másodpercmutató pedig 1560-ban jelent meg először a zsebórákon. A pontosság tökéletesítése azonban csak 1720-ban valósult meg a Graham-féle cilinderjárat megalkotásával, melyet az 1950-es évek végéig folyamatosan használtak. Számtalan különböző dekorációjú zsebóra került piacra, a díszes berakásoktól kezdve a zománcozott tokokig, egyre több típus jelent meg. A zsebóra az alapfunkciójának betöltése mellett ruházati kiegészítővé alakult; a viselője társadalmi státuszának jelzőjévé vált. A zsebórák előállítása két fő irányvonal mentén haladt; egyrészt az elegancia és a jómód szemléltetőeszközévé vált, másrészt pedig számos óragyártó vállalat a minél egyszerűbb, közemberek számára is hozzájutható zsebórák gyártását tűzte ki céljául.

A mai formájában is ismert, kisméretű zsebóra a 19. században, főleg a férfidivat részeként terjedt el. Abban a korban jellemzően láncra függesztették, a másik végét pedig a ruhájukhoz rögzítették. A zsebóra-kereskedelem fellendülése a vasút megjelenésével vált szükségessé, ugyanis ekkor már elkerülhetetlen volt a meghatározott időpontokhoz való igazodás. Majd ezt követően, a 20. században megjelent az órák önfelhúzó típusa, mely az eszköz felhúzásának mechanikus módszerét váltotta fel.